A krími orosz logisztikai útvonalak állítólagos gyengeségéről adott ki jelentést a brit hírszerzés.
Ma is kiadta szokásos, napi jelentését a brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya. Ezúttal az orosz Afrika Hadtest (Africa Corps) állítólagos ukrajnai tevékenységéről írnak.
Ma is kiadta szokásos, napi jelentését a brit védelmi minisztérium az ukrajnai háborúról. Ezúttal a fekete-tengeri gabonaexportról írnak.
Öt nappal azután, hogy leváltották Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert, a brit hírszerzés jelentést adott ki, melyben a személycsere lehetséges okairól értekeznek.
Orosz Telegram-csatorna tette közzé azt a felvételt, amelyen állítólag egy amerikai gyártmányú M1A1 Abrams harckocsi kilövése látható 152 milliméteres, lézervezérelt Krasznopol lövedékkel. Ez az első eset, hogy a célkijelölésre és rávezetésre egy Granat-4 típusú drónt használt az orosz hadsereg.
Hagyományos módon, szombaton is kiadta napi jelentését a brit hírszerzés, amelyben ismételten azzal a kérdéssel foglalkozik, miért szórnak szinte rendszeresen az orosz légierő harci repülőgépei bombákat orosz településekre.
A brit védelmi minisztérium (majdnem) minden nap készít egy rövid jelentést az ukrajnai háború alakulásáról, ma viszont úgy fest, bakiztak egy kicsit: kiadták még egyszer a tegnapi jelentést.
Ma is közzétette szokásos napi jelentését a brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya. Ezúttal egy H-101-es cirkálórakéta meghibásodásáról értekeznek, arra a következtetésre jutva, hogy ez részben az oroszellenes szankcióknak köszönhető.
Térképet közölt a brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya az ukrajnai frontvonalak állásáról és az orosz haderő főbb támadási irányairól.
Bár az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására, az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját. A brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya szerint a haditechnikai eszközök és katonák tekintetében hatalmas Oroszország előnye. Mindeközben az új ukrán főparancsnok arról beszélt, további változások jöhetnek a vezérkarban és szerinte kevesebb ember is elég lehet a frontra, mint a korábban tárgyalt 500 ezer fő. Szombaton Volodimir Zelenszkij váratlanul felmentette főtanácsadóját és több más munkatársát. Cikkünk folyamatosan frissül.
Haditechnikai eszközök és katonák tekintetében hatalmas Oroszország előnye, ezért folyamatosan gyengítik az ukrán haderőt, miközben a veszteségeket képesek elviselni – írja napi jelentésében a brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya.
A brit hírszerzés mai is megosztotta napi jelentését, ezúttal Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter legutóbbi bejelentésével foglalkoztak.
Kiadta napi jelentését a brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya. A frissen létrehozott orosz katonai körzetekről írnak.
Ma is kiadta szokásos, napi ukrajnai háborús jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal az ukrán tengerészeti drónokról, az orosz Fekete-tengeri flotta veszteségeiről és aktivitásának vélt visszafogásáról értekeznek.
Az orosz választásokról adott ki jelentést a brit hírszerzés, kifejezetten kitérve a megszállt ukrán megyékben várható eredményekre.
Olyan súlyos veszteségeket szenvedett már az orosz Fekete-tengeri flotta, hogy valószínűleg leváltották annak parancsnokát, Viktor Szokolov tengernagyot - írja napi jelentésében a brit hírszerzés.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
Joe Biden visszalépését követően.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.